Bejelentkezés: 06-30-9778-321

Cikkek

Bagdy Emőke: A lelket is rendszeresen takarítani kell

A lelket is rendszeresen
takarítani kell – interjú Bagdy Emőkével

Szám Kati

2014.04.30.

Pszichológushoz járni még ma is
sokak szerint az unatkozó amerikai társadalom passziója, a pszichoterapeuta
pedig a hagyományos értékek ellensége, mindent megkérdőjelez, relativizál,
ezért jobb vele vigyázni. Ugyanakkor akadnak olyanok is, akik számára a lélekkel
foglalatoskodó szakember mágikus tudás birtokosa, melyre születni kell, és
magától kifejlődik. Dr. Bagdy Emőkével beszélgettünk.

– Sokféle pszichoterápia létezik.
Ezek valójában párhuzamos utak vagy nem mindig mindegyikkel lehet ugyanoda
eljutni?

– A terápia nem olyan, mint a
kényszerzubbony, sem a pszichológusra, sem a páciensre nem lehet sematikusan
ráhúzni. Sokféle módszerrel foglalkoztam. Szerettem volna hipnotizőr lenni, meg
is tanultam, de rájöttem, hogy nem passzol a személyiségemhez. Foglalkoztam
például drámaterápiával, de a legközelebb hozzám az imaginatív, képi terápia, a
meditáció és a relaxáció áll. Nemcsak az a fontos, hogy valaki valamit jól
elsajátítson, hanem az is, hogy aztán tudjon vele dolgozni, és ennek a
feltétele az is, hogy neki is segítsen a módszer, hiszen akkor érzi a hatását,
és azt, hogyan alkalmazható az adott problémákra. Még az egypetéjű ikrek sem
egyformák, minden ember az univerzum páratlan csillaga. Előbb a csillagot kell
megismerni, feltárni azokat a rétegeket is, amelyek a paciens „hozott
problémája” alatt rejtőznek. Ez a lelki ásatás, amely a múltat, a korai
tanulást, korai sebződést kutatja, segít értelmezni a jelent. A tudattalan
rétegeinek fölfejtése és a hasonló, így egymással összekapaszkodó traumák
megismerése során tárul föl teljességében a helyzet, ehhez lehet a terápiát is
hozzátervezni. Például így lehet egy tartós bűntudat feloldásához a megbocsátás
terápiával hozzájárulni.

– És ha eltűnik a bűntudat,
tiszta lappal indul a beteg?

– Soha nincs teljesen
kitakarított lélek, ahogy tökéletesen tiszta lakás sincs, amelyet használnak.
De egy jó tisztasági fokot érdemes megtartani, rendszeres lélektakarítással.
Sajnálom, hogy sokan még mindig nem értik, hogy erre is szükség van. Pedig
rengeteg pszichoszomatikus stresszbetegség, allergia és autoimmun reakció
gyógyítható lenne pszichoterápiával és megelőzhető volna lelki „edzéssel”. Hadd
mondjak egy példát: ma az egyik vezető halálok a szív és érrendszeri
megbetegedés. Ma már tudjuk, hogy bizonyos típusú érzelmek és indulatok
különösen károsítják a szívkoszorú-ereket. Például az ellenségesség, a
gyűlölethordozás, a harag. Candace Pert kutatónő azt igazolta, hogy bizonyos
típusú problémák által keltett feszültség és ennek hormonális megfelelője
bizonyos szervi rendellenességek előidézésében nagy szerepet játszik. Mi is
történik, amikor valamilyen hatás ér minket, hogyan dolgozzuk ezt föl
mentálisan? Először eldönti az agy, hogy a hatás fontos vagy nem. Ha fontos, de
rossz, és nem tudok vele mit kezdeni, akkor az idegrendszer- és hormonműködés
egy bizonyos, arra az érzelemre jellemző ún. ligandot, vagyis hormon-peptid
koktélt kezd termelni, amely aztán leáramlik a szervezetbe, ahol különösen
bizonyos típusú fogadósejtekre, vagyis szervrendszerre hat. A gyűlölet által
kiváltott ligandok például minden alkalommal összeszorítják a koszorúereket,
ezért a szív nem kap elegendő vért, így ennek ismétlődése nyomán jöhet létre az
infarktus. Mit üzen mindez nekünk? Azt, hogy tényleg „ne menjen le a nap a te
haragoddal”.

A szakma és a klienseim is arra
tanítottak, hogy gyakran fellehető a tökéletes összhang a bibliai üzenetek és a
tudományos bizonyítékok között. A rákkutatás azt is igazolta, hogy a daganatos
elfajulásban különös szerepet játszik az a hormonhatás, amelyet a megbocsátásra
való képtelenség vált ki. A megbocsátásnak úgy kellene szerepelnie az
életünkben, mint egy rítusnak. Akik a hitük szerint élnek, azért is
egészségesebbek, mert lelkigyakorlattal, bűnbánattal, imával kitakarítják magukból
a negatív indulatokat. Ma már az is bizonyított, hogy az ima egy különleges
meditatív állapot, amely mentális aktivitással jár. Szemben a meditációval, ami
inkább passzív, szemlélődő, beengedő, várakozó állapot, az imádkozó elmét
eltölti az ima tartalma, a kérés, a köszönet. Vagyis mindkét agyfélteke aktív
és közöttük különlegesen együttműködő, harmonikus kapcsolat jön létre, ami
egyébként nem szokványos. Azok az imák azonban, amelyeket az Isten büntetésétől
való félelem tölt el, nem segítenek igazán. Vagyis a pszichológia arra tanít,
hogy a megbocsátó, szerető Istenhez folyamodjam. De ne általánosítsunk, aki
hívő vallásgyakorló, annak járható az ima útja.

– Befolyásolja a terápiát, hogy a
terapeuta hívő ember-e?

– Gyakorló református vagyok, de
ez nem jelenik meg úgy a munkámban, hogy aki hisz Istenben, azzal biztosan szót
értek, aki pedig nem, azt meg akarom győzni. Mindenkinek van istene, állította
Carl Gustav Jung analitikus lélekgyógyász. Van, akinek a pénz vagy a gyomra az,
és azért odaadja testét-lelkét, saját istene kisajátítja, áthatja az egész
életvezetését. A hit univerzális képesség, valamiben-valakiben mindnyájan
hiszünk. A vallás sem azonos a spiritualitással, mert hittételekben és
rítusokban rögzíti a nem látható és nem bizonyítható másik valóságra vonatkozó
meggyőződéseket. Ma már az ennél általánosabb jelentésű spirituális dimenzió is
helyt kapott a pszichológiában. Bebizonyosodott a személyiség-kutatásban, hogy
archetipikusan magunkban hordozzuk, genetikusan átörökítjük a magasabb erőhöz
tartozás tudatát, azt, hogy egy nagy egész részei vagyunk. Minden vallásos
ember spirituális, de a spirituális elkötelezettségűeknek csak egy része
vallásos. A pszichoterápiában azonban bármilyen is a kliens hitrendszere, azt
kell megértéssel elfogadnunk, csak így segíthetjük őt.

– De úgy tűnik, az ekkor
létrejövő kapcsolatnak is csak a szeretet lehet a kulcsszava.

– Nem tudok különleges
kapcsolatba kerülni szeretet nélkül. Ez a szeretetfogalom nemcsak bizalmat,
hanem felelősséget is jelent a másik iránt.

– Említette a megbocsátás
terápiát. Nehéz volt a megbocsátás a saját életében? Hiszen a Rákosi-rendszer
nem kímélte az Ön családját sem.

– Én a gyerekkoromat hatalmas
biztonságérzetben éltem meg, pedig soha nem babusgattak, és valóban nem volt
könnyű a rákosista időkben x-es osztályellenségnek lenni. Irredentának,
sovinisztának bélyegzett költő nagyapám osztályellenségnek számított. De rend
volt az életünkben és apám, aki lelkész volt, hihetetlen erőt képviselt. Előfordult,
hogy a testvéreimmel órákat álltunk sorban, és végül penészes kenyeret kaptunk.
Az utcánkban olykor megjelent éjszaka a lefüggönyözött nagy fekete autó
bőrkabátos alakokkal, és elvitte az embereket. De ma is emlékszem, hogy amikor
hallottuk az autó hangját, akkor apám állt az előszobában és azt mondta „Egy
hajszál sem eshetik le a fejünkről az Isten akarata nélkül.” A szüleim és a
nagyszüleim arra tanítottak, hogy a bajban is azt nézzem, merre van a kiút,
hogyan lehet továbblépni. Persze őket biztosan megviselte mindez, de ránk,
gyerekekre ezt sohasem sugározták. Amikor elvették a házunkat, és mentünk el a
teherautóval és a cókmókunkkal Pestről, nem azt éreztük a testvéreimmel, hogy
most megyünk a nyomorba, hanem, hogy micsoda kaland, vajon hová megyünk?

– Pszichológusként hogyan tudja
értelmezni a bűn fogalmát?

– Az én értékvilágomban érvényes
fogalom a bűn, hiszen ez a hitrendszerem része, ezt tanultam hit- és
erkölcstanból, szüleimtől, az élettől. Pszichológusként viszont nem hitéleti
munkát végzek. Szolgálom a másik ember világát, elfogadom az ő hitét. A
munkában a saját etikám vezet, amit a Bibliából kaptam, de Kanttól és az ő
nyomán Viktor Frankltól is átvehettem. Mi vezérel engem az életben? Fontos-e
nekem a másik ember? Ha én nem segítem, akkor ki tegye? Ha nem most, akkor
mikor? És ha nem teszem, akkor ki vagyok én? Ezek a fontos kérdések. Erre
tanítottam a gyerekeimet is. Amikor fáradtnak látom a lányomat, aki szintén
pszichológus, és megpróbálom rábírni, hogy pihenjen, ezt válaszolja: mama, de hát
ezt láttam tőled. És valóban a magánéletem meglehetősen összezsugorodott a
munkám mellett.

Van egy egyetemes igazság, amely
megfogalmazódik a szent iratokban, a Bibliában, Koránban, a Talmudban, a
Tórában. Az élet mindenek feletti védelme, tisztelete, szeretete és szolgálata
áll a középpontban. Albert Schweitzer etikája is ezt mondja. Ha ez ellen vétek,
az igazság ellen vétek. Ez bűn. Ma a posztmodern etikai relatívizmus korában
sajnos nincs közmegegyezéses igazság, az erkölcsnek nincs életirányító hatalma.
Egyedi érdekek vezérlik a „mit szabad és mit nem” döntéseket. Privát erkölcse a
pszichopatának is van. Ha viszont nincs kollektív erkölcs, kioltódik a
felelősség az emberből, nem épül föl a lelkiismeret. Amikor a szekularizációval
kivették Istent a rendszerből, az ember kezébe adták a legfőbb ellenőrzést,
minden relativizálódott. Az igazságot a törvényhozókra és -betartókra bíztuk,
akiknek saját erkölcsüktől függ ,,szolgálják-e a közérdeket, vagy saját
érdekeik szerint élnek.

(Részlet a Képmás 2013. márciusi
számában megjelent interjúból)

Leave a Reply