Munkahelyi relaxáció, meditáció Finnországban…bevezették…
Bevezethetik
Finnországban a munkahelyi alvást!
2018.10.22. fö
Helsinkiben az
egyik cégnél új trend ütötte fel a fejét, mégpedig az, hogy a munkavállalók
fizetett munkaidejük alatt aludhatnak egyet! Az eredmény pedig az, hogy sokkal
hatékonyabbak voltak ezután a munkában!
Helsinkiben egy új trend ütötte fel a fejét, mégpedig az,
hogy alkalmazottak fizetett munkaidőben aludhatnak. Egyes cégeknél tesztelték
ezt a kis relaxáló tevékenységet, és kiderült, hogy az alkalmazottak sokkal
hatékonyabbak lettek! A munkahelyen történő alvás nem csak az alkalmazott
egészségének, közérzetének, de hatékonyságának is jót tesz. A finn cégek
örömmel nyugtázzák, hogy, amióta kipróbálták a munkahelyi “kötelező” alvást,
azóta a pénzügyi bevételeik is növekedésnek indultak.
Egyes vállalati vezetők arra tanítják alkalmazottaikat, hogy
hogyan kell pihenni, és meditálni.
“Nagyon nehéz, hogy leállítsuk a testünk, és a
gondolkodásunk, egy kis időre, de egy szakember segítségével ez sokkal
könnyebben megy.
Az edző egy óra “minivakációra” küldi el az alkalmazottat,
ezalatt az illető vagy relaxál, vagy alszik, a lényeg, hogy kipihenje
magát”-mondta Tiina Vainio a Sofia Future Farm részéről, a relaxálást irányító
szakember.
A finn szakszervezetek arra következtetésre jutottak, hogy az
emberek sokkal hatékonyabbak, ha a délutáni órákban 30-60 percet aludhatnak,
relaxálhatnak. Az alvással kapcsolatos kísérleti időszaka nagyon jó
eredményeket mutatott, ezért az sem kizárt, hogy alkalmazását az egész országra
kiterjesztik.
Joggal mondhatom, hogy irigykedve nézzük ezt, mi is kipróbálnánk
szívesen a munkahelyi alvást fizetett munkaidőben. 🙂
Én teljesen egyetértek vele, hiszen az ebéd utáni szindróma
nálam is mindennapos, amikor is lelassulok, nem forog úgy az agyam,
elanyátlanodok, amíg meg nem emésztem az ételt. Ez valahol természetes is, és
ilyenkor tényleg kívánja az ember szervezet a pihenést. Vannak, akik azt
vallják, hogy az ebéd utáni alvás a magas vérnyomás egyik hatásos ellenszere!
Ha van lehetőséged próbáld ki te is a délutáni pihenést, ártani nem ártasz
magadnak vele, hiszen ezt a módszert már dédapáink is alkalmazták és milyen
sokáig éltek… 🙂
Forrás: tudasfaja.com
Leave a Reply