Bejelentkezés: 06-30-9778-321

Cikkek

A lelket kell meggyógyítani, hogy a sejtek egészségesek legyenek

A lelket kell
meggyógyítani, hogy a sejtek egészségesek legyenek

Olyan kevesen „ragyognak”, pedig a belső béke, a lélek
harmonikus kisugárzása ezerszer gyönyörködtetőbb, mint bármilyen smink. Ha
odabent rend és béke van, a külvilág dolgai is elrendeződnek, sokkal szebbnek,
rendezettebbnek látjuk a kaotikus szálakat, és ami a legfontosabb: marad lelki
energiánk a megoldás megtalálásához.

Elsőként a saját lelki, testi egészségemért tartozom
felelősséggel, és csak ezután fordulhatok mások felé. Minden emberi kapcsolatom
a választásom, és nem az utolsó lehetőségem, nem önzőség tehát kihagyni,
hátrahagyni azokat az élethelyhelyeteket, amelyek mérgeznek, nyomorítanak. Jó
lenne gyakorolni annak művészetét, hogy nem hasonlítgatjuk önmagunkat
folyamatosan másokhoz. Függővé válunk a közhangulattól, a külvilág zajától,
mások véleményétől, kedvétől, életeseményeitől. Ez borzasztó fárasztó tud
lenni. Aki önmagával elfogadásba kerül, az már úgy képes szeretni, az életet
élni, és haladni a saját útján, hogy nem kell folyton bizonygatnia, ő mennyit
ér. Jó lenne gyakorolni a hatékony és szelíd ignorálás művészetét is.
Hihetetlen jó érzés elengedni a megfelelési kényszer, az elfogadásért való
könyörgés terhét. A vér is felfrissül, olyan, mint a tudatos légzőgyakorlat.
Már nem rángatnak külső erők, önérzeted, önbizalmad foka már nem függ mások
sikereitől, boldogságától. Nem zavar már negatív érzelem, innentől szabad vagy,
ettől kezdve valódi élettered van, nem lógnak végtagjaidon a kis láthatatlan
damilszálak.

„A lelket kell meggyógyítani, hogy a sejtek egészségesek
legyenek” – írta Wass Albert
írónk, költőnk. Mégis sokszor az időnket pazarlókra vesztegetjük a legtöbb
időt, az energiarabló kapcsolatainkra a legtöbb figyelmet, a szárnyaszegett
szerelmekre a legtöbb könnyet. Valahogy divat lett önzetlennek lenni.
Éjjel-nappal elérhetők vagyunk, feladatokat teljesítünk, végrehajtunk, mert
féltjük a státuszt, a biztosat. Nem szólunk, nem kérjük ki magunknak a
méltatlan bánásmódot, elviseljük, ha bárki kigúnyol, semmibe vesz, levegőnek
tekint, kihasznál, megcsal, érzelmileg manipulál. Miért engedjük, hogy a
lelkünkre ilyen mértékű teher üljön? Miért nem állunk ki magunkért, miért nem
keressük inkább a véradók, a vérátömlesztők társaságát? Ők nem adnak át negatív
gondolatokat, indulatokat, nem becsmérelnek, és nem lopnak el reményt,
biztonságot, lehetőséget, önbizalmat, örömet, sikerélményt, boldogságot.

Iratkozz fel a Férfiak Klubja YouTube-csatornájára, és nézd meg a videóinkat!

Nincs értelme semmilyen találkozásnak, ha nem tudunk
lelassulni. Harcolunk a határidőkkel, hajtjuk a pénzt, lelkesen pörgetjük a
közösségi oldalak hírfolyamát, mert minden percben, mindenhol, egyszerre
szeretnénk jelen lenni. Közben pedig mindenről lemaradunk. A nagy rohanásban
ugyanis éppen a legfontosabbat felejtjük el: szeretetkapcsolatainkat ápolni. A
„nincs rá(d) időm” az  érdektelenek kifogása, egy ilyen kapcsolatban nem
vagyok fontos és semmi keresnivalóm benne. Ha valakinek számítok, akkor soha
nem lehet annyira elfoglalt, hogy ezt ne mutassa ki. Felgyorsult a világ, mégis
a napot mindenki a saját épülése és kedvteléseinek függvényében osztja be,
vagyis arra van időnk, amire akarjuk.Iratkozz fel a Férfiak Klubja
YouTube-csatornájára, és nézd meg a videóinkat!

A modern kor embere lassan elfelejti a mosoly és őszinte
nevetés gyógyító erejét, és szarkasztikus megvetéssel figyeli a pozitív
gondolkodás, túlfűtött, hurráoptimista hírnökeit. Az anyagi javakat hajszolja
kifulladva, áldozattá válik, a megszerzett, megkaparintott élettelen ingóságok
áldozataivá. A lélekre határidők súlyos megfelelési kényszere ül, és lassan,
alattomosan felborul az egyensúly, a lelki egészség egyensúlya. Nézz körül az
utcán. Olyan kevesen „ragyognak”, pedig a belső béke, a lélek harmonikus
kisugárzása ezerszer gyönyörködtetőbb, mint bármilyen smink. Ha odabent rend és
béke van, a külvilág dolgai is elrendeződnek, sokkal szebbnek, rendezettebbnek
látjuk a kaotikus szálakat, és ami a legfontosabb: marad lelki energiánk a
megoldás megtalálásához.

A pszichoszomatika a lélek és a test egységére utal. A lelki
egyensúly felborulásával olyan testi tünetek észlelhetők, amelyek hátterében
lelki okok, mélyre szorított, feldolgozatlan emlékek, feloldatlan konfliktusok
rejlenek. Miért nem vagy boldog? Mi okozza a szorongásos, pszichoszomatikus
tüneteket? Mitől görbül a gerinc, mitől gyarapodik a háj, mitől zsugorodik a
test? Miért fulladsz, mitől fogy el a levegő? Miért sajog, betegszik meg a
tested női, vagy férfi oldala? Aki önmagát is szereti, az stabil, egészséges,
autonóm ember, aki képes nemet mondani, ha saját lelki és testi komfortérzete,
vagy egészsége forog kockán. Mindenki szert tehet belső szépségre, és egy
kiteljesedett, lelkileg is egészséges életre. A belső munka sokszor nem hozza
meg azonnal a gyümölcsét, fájdalmas és megrázó is lehet, ilyenkor megrekedünk,
elbizonytalanodunk. De az önismeret gazdagodik, a személyiség fejlődik, végül
eljuthatunk egy magasabb szintű, lelki harmóniában is bővelkedő új életminőség
felé. Mondják, a lelki egészséghez már az is elég, ha elviseled önmagad, és nem
leszel magadtól depressziós, de kiegészítésképpen szeretettel ajánlom az alábbi
gondolatokat.

Tudj szelektálni, kerüld el a lelki egészségedet
veszélyeztető negatív embereket. Nem kötelező mindenkivel kapcsolatot ápolnod,
mert van, aki nem érdemli a figyelmedet. Keresd a „véradók” társaságát, akik
nem adnak át negatív gondolatokat, indulatokat, és nem lopnak el reményt,
hitet, biztonságot, örömet.

Tudd, mivel nyerhetsz pozitív energiákat, melyekből
feltöltődhetsz. Tanuld meg kezelni a krízishelyzeteket, mindennapi problémákat
és konfliktusokat. Törekedj a jó döntések meghozatalára.

Engedd el végleg a múltat, hagyd, hogy „elfájjanak” az elmúlt
szerelmek, szeretett emberek emlékei. Az elengedés során elfogadjuk, és a
megfelelő polcra helyezzük egymást, negatív, fájó érzéseinket, a haragot, a
veszteséget, az alkalmatlanság sebeit. Azt jelenti, hogy találtam az ő számára
egy méltó „rekeszt” a szívemben, és minden történés ellenére is képes vagyok
tisztelettel és szeretettel gondolni rá.

Kontrolláld megfelelően a dühödet, indulataiddal csak fölös
energiákat pazarolsz.

Legyél nyitott a változásra, ne ragadj meg a monotónia
állóvizében. Változz Te magad is, fejlődj érzelmileg, sajátíts el olyan
jellemvonásokat, amelyek még szerethetőbbé tesznek.

Szeress, érints, ölelj! Túl sokat beszélünk a semmiről,
agyalunk, analizálunk, vádaskodunk, és gyanúsítgatunk, miközben semmi másra nem
vágyunk közben, mint egy érintésre, ölelésre, hogy a szeretett ember a karjaiba
zárjon. Az emberi érintés varázserővel bír, megnyugtatja a háborgó lelket,
elsimul a harag. Gyógyítja a testet, és felmelegíti a lelket. Azt jelenti:
közünk van egymáshoz. Talán egyszer magunktól is ráébredünk, hogy egy gyöngéd
érintés néha sokkal többet ér bármilyen cizelláltra fogalmazott szónál.

A tisztelet felbecsülhetetlen ajándék. Ha valaki képtelen ezt
viszonozni, akkor nem érdemli meg, hogy bármit is adj önmagadból.

Törekedj a kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatra, és
tápláld az emberi kapcsolataid melegét minőségi idővel, törődéssel, igazi
jelenléttel. Mert nincs jobb érzés, mint szeretni, és érezni, hogy viszont
szeretnek.

Október 10-e a Lelki Egészség Világnapja.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja
Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter párkapcsolati tréner, képzésben
mentálhigiénés szakember, író, tanár, a Meddig tart a kapcsolatunk? című
könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a
harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos
értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre
elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az
legtöbbször döntés kérdése.”

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..