Cikkek

“Nagyon neki kéne állni közösségi szinten a traumák feldolgozásának.

Barna Berni írónő 

Minden olyan társadalom, ami ma jóléti, megtette ezt. Az elmúlt éveim nagy részét azzal töltöttem és töltöm, hogy kutatom a történelmi traumák hatását az egyénre.

Döbbenetes látnom azt, hogy az egyéni létünkre, a kapcsolatainkra, az egészségünkre, milyen rendkívüli hatással vannak ezek. Nem tudom, hogy valaha is megérünk-e arra, hogy ezt megértsük, mert a traumák tudatalatti, hosszútávú hatása pont a tagadás.

A transzgenerációs traumák pont így működnek. Ha nem lehet kibeszélni, ha valaki nem osztozik a fájdalmadban, ha ebben nem kapsz együttérzést, elrejted, elfelejted, mert szégyenné válik, amit nem tudsz feldolgozni. Ebben a magára hagyottságban kell aztán valaki, aki melléd áll. Az egyéni és a társadalmi traumák feloldása nélkül, ami az ítélet mentes együttérzéssel lehetséges, nincs egészséges jövő.

Ezt kéne megérteni.

Indiában találkoztam egy nagyon érdekes történettel. A reptéri várakozásnál mesélte el egy hölgy. A hagyományok szerint, bizonyos közösségeknél, ha valaki mentálisan megbetegszik, összehívják a házához az egészen távol elő rokonságot is. Ha kell a Világ másik végéről is. Napokat töltenek azzal, hogy kibeszéljék a család múltját, az ősök bűneit és titkait. Majd mindenki elismeri azt, hogy akaratlanul is része volt ennek és elismerik a fájdalmat, amit ez okozott. Együtt vannak, beszélgetnek és azt, aki beteg lett, egyenként keresik fel, mert úgy tartják, ő nem beteg, hanem ő az, aki merte megmutatni, hogy nem lettek feloldva a családi minták. A dolog csodája pedig az, hogy az emberek rendbejönnek. Mert együtt kezdenek új életet, hisz megértik a saját működésüket is. Azt, hogy nem rosszak, hanem terheltek, és az eddigi cselekedeteikben, mintákat, az örökséget követték. Azt a tudatalatti fájdalmat és dühöt, amit mind ez okozott.
Együtt feloldani. Közösen.

Ezt jelenti a bátorság és a szeretet ereje.”

Unio Mystica Kiadó

2018. október 27., 5:09 ·