Bejelentkezés: 06-30-9778-321

Cikkek

Nem tudlak megmenteni, anyu!

Nem tudlak megmenteni, anyu!

Szerző: Bíró Gabriella

Közgazdász, adószakértő, könyvvizsgáló

2018.01.07.

 

 

A legnagyobb dolog, amit a világnak adhatunk, ha boldogok vagyunk, ha jól érezzük magunkat a kapcsolatainkban, a munkahelyünkön, önmagunkkal, a testünkben, az életben. Erre egyszerű a magyarázat.

 

A boldog ember nem bánt másokat

És persze magát sem, éppen ezért nem tart fenn mérgező kapcsolatokat. Aki boldog, békében él a múltjával, elégedett a jelenével és bízik a jövőben. A boldog ember szereti az életet és megbecsüli az örömöket.Tud örülni és mer sírni, ezért nincs szüksége vallásra, politikára, másokra vagy másságra ahhoz, hogy meg(ki)élje az érzelmeit.A boldog ember nyitott, kíváncsi, szeret tanulni, fejlődni. Ugyanakkor – mivel kisebb a késztetése az önámításra– hajlandó olyannak látni a dolgokat, embereket, helyzeteket, amilyenek. A boldog ember szívesen és örömmel tevékenykedik, cselekvő, kreatív ember, és mivel figyel magára, eleget és megfelelő módon pihen. A boldog ember stabil és mert önmagában megtalálta önnön forrását, ezért kevésbé hozzák ki egyensúlyából a világban történt események. Elfogadja és szereti a testét és lelkét, szellemét egyaránt. És végül, aki boldog öntudatlanul is felhatalmaz másokat a boldogságra.

 

Rajtad milyen boldog/talan/ság program fut?

Ám ahogy a boldogság is vírusszerűen terjedhet, ugyanígy fonhatja körbe életünket a boldogtalanság. Környezetünktől átvett mintáink öntudatlan programként futnak rajtunk – akár PC-n az operációs rendszer. Ha nincs az alapbeállításban a boldogságprogram, jó sokat kell „hekkelnünk” magukon, hogy végül is fusson rajtunk.

A legerősebb minta természetesen a család. Ha szüleink boldogok voltak, ezzel öntudatlanul is felhatalmazást kaptunk az örömre. Ha ellenben a szülők az önsors rontásban voltak „jók”, akkor ez erős lenyomatot hagyhat a lelkünkön.

A családhoz tartozás ára, hogy a kimondott vagy kimondatlan szabályokat minden odatartozó elismeri és elfogadja. Több generációs ügyész családban például „bűn” maffiózónak lenni, míg maffiózó családban ügyésznek lenni az. Ugyanígy boldogtalan családokban finoman szólva nem illik boldognak lenni. Persze ezek a szabályok nincsenek felfestve a családtagok homlokára, vagy nincs kőbe vésve a nappali falán. Ezekről csak „lehet” tudni, hogy vannak.

 

Majd én boldoggá teszlek, apu!

A boldogtalan szülők gyermeke – mert ne feledjük, minden bántalmazó szülő maga is áldozat volt valaha– mivel érzi a feszültséget, keresi szülei boldogtalanságának az okát. A gyermek világában a szülő a tökéletes, az istenszerű, tehát vele nem lehet baj. Ezért önmagában keresi és látja a probléma okát, magára veszi a szülei szomorúságának a terhét. Ez az a drámai pillanat, amikor a gyermek megszűnik gyermeknek lenni. Innentől minden tőle telhető módon – akár teljesen tudattalanul – megpróbálja boldoggá tenni a szüleit, még akár azon az áron is, hogy lemond önmagáról, az álmairól, a vágyairól, és végső esetben akár az (önálló) életéről is. A gyerek azon próbálkozása, hogy szüleit boldoggá tegye kétféleképpen is kudarcra van ítélve. Egyrészt a gyermek ezzel az attitűddel apja, anyja szülőjeként definiálja magát, ugyanis anno ők voltak az egyetlenek, akik tehettek volna saját gyermekük boldogságáért. Ám mivel a gyermek nem a nagyszülő, nincs esélye sem a pozíciójából eredően, sem az elmúlt idő miatt a szülei állapotán, helyzetén változtatni.

Másrészt felnőttek közti viszonyban:

Senki nem tud megmenteni senkit

Segíteni is csak annak lehet, aki ezt akarja ÉS hajlandó is tenni érte. Aki csak akarja, de nem hajlandó tenni érte, annak doktor Bubóval szólva még nem fáj eléggé.

A gyermek azonban még mit sem tud erről, őt csupán az hajtja, hogy szülei hőn áhított szeretetét elnyerje, ehhez pedig – gondolja a gyermek – az kell, hogy ők boldogok legyenek.

Egészen extrém módokon tudunk a szüleink boldogságáért, és így végső soron szeretetéért küzdeni. Van, aki kiugró sportteljesítményt nyújt, mások kiváló tanulmányi eredményeket érnek el, és rengeteg művészi alkotás fő motivációja lehet ez. De senkit ne tévesszen meg, akár az alkoholizmus mögött is megtalálhatjuk a gyermek szülei iránti hűségét, ha például az apa is ivott, a gyermek úgy „teszi boldoggá” az apját, ha szépen, szófogadó gyermekként lemásolja a jól ismert mintát és ő is iszik. Ha a családban mindenki súlyproblémával küzd, még jó, hogy nem lóg ki a sorból. Vagy ha a szülők azzal bántották, hogy lusta és semmirekellő, akkor a gyermek meg is valósítja ezt a szülei által „diktált” szerepet.

A legnagyobb dolog, amit a világnak adhatunk, ha boldogok vagyunk. Ám ha szüleink, testvéreink boldogtalanok, akkor a saját boldogságunkért fel kell áldoznunk valamit. Hellinger – a családállítás meghonosítója – szerint a bűntudat az az ár, amit a saját boldogságunkért fizetünk. Úgy vélem, a saját mindenhatóságunkba vetett hitünk és a szüleink sorsának megváltoztatására való törekvésünkről is le kell mondanunk ahhoz, hogy a saját életünket tudjuk élni, a saját sorsunkat tudjuk megváltoztatni.

Ha egyik (nagy)szülőd sokat betegeskedett, halálba itta, vagy drogozta magát, öngyilkos lett, vagy bármilyen egyéb módon rombolta, rombolja magát, akkor azt javaslom, hogy csendesedj el néhány percre, idézd magad elé nehéz sorsú szülődet és lassan, a szívedből ismételd el háromszor: „Nem tud(ta)lak megmenteni, anyu/apu!”

 

Megtörni a családi mintát nagy bátorság

Azzal jár ugyanis, hogy egyrészt akár konkrétan is kitagadhatják azt, aki ezt meglépi. Másrészt hatalmas bűntudattal járhat. Belátni, átérezni, hogy nem tudjuk megmenteni a szüleinket, sokszor megdöbbentő módon traumatikus.

Ám a szabad, önálló és boldogsággal kecsegtető élethez vezető út egy fontos állomása, hogy tisztelettel meghajolva előtte meghagyjuk szüleinknek a saját sorsukat és felhagyunk azzal a hiábavaló próbálkozással, hogy helyettük szenvedjünk és végre a saját, boldog életünk felé fordulva önmagunkért kezdünk el tenni.

Leave a Reply