Mondj nemet az őseid vétkeire és érzelmi traumáira hogy ne add tovább gyerekeidnek!
Úgy tűnik, a tudomány bebizonyította, hogy a bűnök bizonyos értelemben valóban nemzedékről nemzedékre öröklődhetnek, vagy, ahogy a Biblia mondja: „Az apák ették a savanyú szőlőt és a fiak foga vásik el tőle.”
Az érzelmi trauma leküzdésének egyik legnagyobb akadálya, hogy annak eredeti forrása gyakran rejtve marad. Ha pedig nincs olyan kontextus, amely alapján értelmezhetnénk az érzéseinket, gyakran nem tudjuk, mit kellene tennünk. De van rá mód, hogy megtaláljuk a trauma gyökerét, hogy ne kelljen öntudatlanul megismételnünk a múltat.
Ez a véleménye Mark Wolynn terapeutának, aki több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik, az örökletes trauma kutatásának egyik úttörője, és az Örökölt családminták (It Didn’t Start with You) című könyv szerzője.
Mark Wolynn egy blogbejegyzésben is foglalkozik ezzel a témával:
Honnan tudhatod, ha érzelmi traumát örököltél, és hogy szakíthatsz ezzel a mintával?
Az epigenetika területén történt új felfedezések megjelenésével, sokunkban felmerülhetnek bizonyos fontos kérdések:
Mit örökölnek valójában a gyerekeim?
Megtörténhet, hogy átadom a gyerekeimnek az érzelmi „csomagomat”, a befejezetlen, megoldatlan dolgaimat?
Vajon ezzel bántom őket, anélkül, hogy tudnék róla?
Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre átfogó és kielégítő válaszokat kapjunk, a tudományhoz kell fordulnunk. A legfrissebb epigenetikai kutatások kimutatták, hogy örökölhetjük azokat a genetikai változásokat, amiket a szüleink, nagyszüleink által átélt traumák idéztek elő.
Ez a következőképpen történik: Ha valamilyen traumát élünk át, a testünkben fiziológiai változások következnek be, hogy jobban tudjuk kezelni a stresszt. Ezt az alkalmazkodó változást átadhatjuk a gyerekeinknek és az unokáinknak, hogy biológiailag felkészítsük őket egy hasonló trauma átélésére.
Ez jó dolog is lehet, kivéve abban az esetben, ha az örökölt változások még több stresszhez vezetnek. Ha például a nagyszüleinket traumatizálta, hogy egy háború sújtotta országban éltek, folyamatos robbanások, tömeges gyilkosságok és állandó tűzharcok között, átadhatnak nekünk bizonyos túlélő képességeket – fokozott figyelmet, gyors reflexeket a hangos zajokra, és más, hasonló védekező reakciókat.
Ezek a képességek hasznosak lennének, ha mi is háborús időkben élnénk. De biztonságos környezetben, ahol ezek a reflexek nem válnak hasznunkra, az állandó, fokozott éberség káoszt okozhat, és pusztítóan hat a testünkre.
A rossz hír a következő: szüleink, nagyszüleink fájdalmai, félelmei, a harag, a gyász és az érzelmi zárkózottság akaratlanul is az örökségünkké válhatnak, amit aztán később mi is továbbadhatunk a gyerekeinknek.
Kevesen vannak, akik megtalálják az összefüggést a saját problémáik – a megmagyarázhatatlan félelmek, a szorongás és a depresszió – és aközött, ami a családjuk előző generációival történt. Ehelyett azt hisszük, hogy bennünk van a probléma forrása, hogy biztosan velünk van valami baj, és azért érzünk úgy, ahogy.
Mi lehet annál fájdalmasabb, mint látni a gyerekeinket szenvedni, és tudni, hogy olyan örökölt fájdalommal kell szembenézniük, amit mi nem tudtunk feloldani? De vannak bizonyos lépések, amelyeket megtehetünk, hogy megtörjük a kialakult mintát.
Íme, egy lista arról, hogy mit tehetünk:
1. Találj gyógymódot a saját fájdalmadra
Hozd rendbe a megromlott kapcsolatot a szüleiddel vagy a gyereked másik szülőjével. Amikor úgy érezzük, hogy valaki problémásan viselkedik, érdemes vetni egy pillantást a családját ért traumákra. Ne feledjük, hogy az átélt fájdalom egy része öröklődhet a következő generációra.
A gyerekek pedig ártatlanságuk és hűségük miatt, könnyű célpontok. Tudattalanul is cipelhetik a saját szüleik megoldatlan problémáit, és tükrözhetik azt a saját kapcsolataikban. Vagy (ahogy azt az epigenetikából megtanulhatjuk) újra átélhetik a szüleik megoldatlan problémáit.
2. Rázd meg a családfát, és nézd meg, mi hullik le
Vajon milyen családi titkok maradtak rejtve? Milyen történetek maradtak elmeséletlenül? Milyen traumák nem lettek teljesen meggyógyítva? Fontos, hogy tudjunk ezekről a dolgokról, különösen akkor, ha öntudatlanul is felelevenítjük a régmúlt traumák elemeit, amelyek nem hozzánk tartoznak.
3. Mesélj a gyerekeidnek a családban történt traumákról
Mondd el nekik mindazokat a szörnyűségeket, amik veled történtek, vagy amit a szüleid, nagyszüleid életéről tudsz. A gyerekek lehetnek az akaratlan befogadói a múlt fájdalmainak. Amikor elmondod nekik a család történetének tragédiáit, megkönnyebbülhetnek – különösen akkor, ha kapcsolatot tudnak teremteni az őseik által átélt traumák, és a saját érzéseik között.
„Egyszer dolgoztam egy férfival, aki tudattalanul vezekelt egy gyilkosságért, amelyet a nagyapja követett el. Háromszor is megpróbált öngyilkos lenni, és a harmadik próbálkozás után segítséget kért.
Amikor rámutattam, hogy egy olyan bűncselekményért akarta megfizetni az árát, amit nem is ő követett el, felém fordult, és azt mondta: Nem kell meghalnom? Úgy érti, nem nekem kell meghalnom?” – meséli a terapeuta.
Ha figyelmen kívül hagyjuk a múltat, az visszatérhet, hogy kísértsen bennünket. De ha megismerjük azt, nem kell folyton megismételnünk. Megtörhetjük a szenvedés körforgását, hogy a gyerekeink szabadok lehessenek, és ne kelljen átélniük a mi fájdalmunkat.
Cikk forrása: https://filantropikum.com/mondj-nemet-az-oseid-vetkeire-es-erzelmi-traumaira-hogy-ne-add-tovabb-gyerekeidnek/
Leave a Reply