Mentálhigiénés segítő beszélgetés
A mentálhigiénés segítő beszélgetés során, a kliensben lévő erőforrások mozgósítása a cél, hogy Ő maga felismerje az elakadásának önmagában lévő okait, ezáltal megláthatja a továbblépés lehetőségeit, elindulhat a megoldás felé. Így képessé válik arra, hogy saját kezébe vegye az életét, és felelősségteljes döntéseket hozzon.
“A segítő beszélgetés során a terapeuta (segítő) segíti a kliensét a személyiségében eleve meglévő fejlődési képességek feltárásában, felerősítésében, illetve az erősségei kibontakoztatásával szemben álló akadályok elhárításában. Ennek érdekében a segítő feladata, hogy a kliens növekedését, fejlődését, érettebbé válását elősegítse, úgy, hogy a kliens belső, rejtett értékei a felszínre jöhessenek, kibontakozhassanak, tudatosuljanak, jobban kifejeződhessenek, vagy jobban funkcionálhassanak. Célja az emberi értékek megtalálása, a belső erőforrások feltárása. A személy én- fogalmát és én-fejlődését helyezi előtérbe.”
“A mentálhigiénés a lélekben felgyülemlett érzelmi szennyeződések megtisztításában, ’kimosakodásában’, a lelki megújulás, megtisztulás elsajátításában segédkezik. A szorongás oldása és kezelése által javítja az állapotot. Azzal segít, hogy igyekszik megérteni, ami a másik ember lelkében dúl, és hozzásegíteni őt egy biztonságos légkörben ahhoz, hogy jobban megértse önmagát, világosabban lássa helyzetét, s így ő maga meglelje, felfedezze a problémája megoldását. Segít az önmagunk alaposabb megismerésében. Felelőssége, hogy felmérje a hozzá forduló terhét, és ha az ő szakismeretébe tartozik (pl. a párkapcsolati problémáktól a veszteségekig) akkor a kliensét az adott élethelyzetében támogassa, kísérje. Amennyiben meghaladja az eset a szakértelmét, nincs meg hozzá a megfelelő tudása – mert pl. a kliens klinikai értelemben beteg, azaz nagyfokú depresszió, személyiségzavar, pszichotikus állapot jellemzi – akkor az első beszélgetés után tovább küldi a kliensét klinikai szakpszichológushoz, pszichoterapeutához vagy pszichiáterhez. Nagyon fontos tudni, hogy pszichoterápiát nem végez, diagnózist nem állít fel, nem gyógyít.”
Forrás: Pintér Gábor: Társszakmák a lelki egészség szolgálatában. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika Folyóirat; 20 (2019) 3, 207-238
Mit is jelent maga a szó, mentálhigiéné: mens (latin) elme, szellem, lélek, higiéne (görög) tisztaság, egészség
Fogalma: lelki egészség megőrzésének és elősegítésének a tudománya, tartalmazza mindazokat az ismereteket és szükséges intézkedéseket, amelyek arra irányulnak, hogy megelőzzék a lelki rendellenességeket és javítsák az egyén pszichológiai beilleszkedését a társadalomba, illetve képességeit a harmonikus szociális kapcsolat kialakulására.
A személy mellé áll, ezzel csökkenti szorongását és fölébreszti a másik ember belső erejét, saját tudását, megküzdő képességét. Növeli a másik ember autonómiáját. Az ép személyiségrészt figyeli, nem az esetleges betegséget. Egészségközpontú, preventív. Holisztikus szemléletű, összefüggéseket kereső. Önmagára és a társadalomra reagáló, reflektív. Segít (újra) kapcsolatot találni a környezettel, társadalommal. Az élet értelme, az értelmes élet felé irányulás, ezen az úton segíti kliensét.
A selfness egyfajta életvezetési választás, amely a test, a lélek és a szellem egyensúlyának megteremtésére, illetve a saját magunkkal, belső énünkkel való kapcsolat kialakítására irányul.
A selfness fogalmát 2002-ben a német származású trend- és jövőkutató Matthias Horx fogalmazta meg és vezette be a köztudatba.A XXI. század egyik legmodernebb és legteljesebb életvezetési módszere. A selfness művelőit kiegyensúlyozott, magát és döntéseit felelősen vállaló, önmagával és környezetével szemben igényes és harmóniában élő személyiség Ez nem nem időszakos változtatás, hanem élethosszig tartó harmonikus, optimista és pozitív életfelfogás, ami egy idő után, életformává válik.
MEGHALLGATLAK, segítő beszélgetés, 60, 90 perc
A hangtálakat megszólaltatom, hogy segítsen a megérkezésben, a lelki támogatásban.
Helyzeted átbeszélésében nyújtok Neked segítséget, hogy más megközelítésből is ránézhess nehezebb élethelyzetedre, érzelmi töltet nélkül láthasd miben vagy, tiszta képet kapj róla. Több oldalról meg lehet vizsgálni az érzéseidet, melyek az adott problémában, élethelyzetedben jelen vannak. Vagy egyszerűen csak szeretnéd elmondani valakinek, arra van szükséged, hogy meghallgassanak, és kibeszélhesd magadból a problémádat. Te beszélsz, én pedig Rád figyelek.
Belső munkát végzünk, OH kártyával is dolgozunk, mely segít a tudattalanban lévő blokkokat, hitrendszereket felszínre hozni. Továbbá fejleszti az intuíciót, önismeretet, és a kommunikációt. A kártyák segítségével egy belső utazásra indulhatunk, ahol rátalálunk megoldatlan konfliktusainkra, meg nem élt, vagy elfojtott érzelmeinkre, és problémáink megoldására.
Segíti a használóját az elmélyülésben, önmaga megismerésében, saját tudattalan folyamatainak feltérképezésében.
Az OH egy „meditáció”. Ebben a meditációban azonban nem
csendben ülünk, hanem hagyjuk, hogy a képek és a szavak hatást gyakoroljanak ránk.
Ezeket megfogalmazva és kimondva képet kaphatunk saját állapotunkról,
félelmeinkről és vágyainkról.
OH kártya konzultáció, 30, 60 perc
Az OH kártyák használatát beépítem a kezelésekbe, de külön is igénybe lehet venni, ha valaki csak rá szeretne nézni épp aktuális helyzetére, történéseire, elakadásaira.
Eredetileg Ely Raman egy festőművész találta ki azzal a céllal, hogy az emberekhez közelebb hozza a művészetet.
Pszichológusok felfedezték, hogy nem csak művészeti céllal, hanem terápiás jelleggel is használhatják a kártyákat. Szavakat társítottak a képekhez, így létrehozva, 7700 kombinációt. Képek, szavak, és a terapeuta célzott kérdései fejlesztik az inmaginációt, önreflexiót. A kártyák segítenek, hogy érzelmeinket megfogalmazhassuk, és szabad asszociációval képet kaphassunk saját tudatalattink működéséről. 1981 óta Németországban nagy sikerrel alkalmazzák a kártyákat pszichoterápiában, csoportterápiákban, pedagógiában, tréningeken.
Az OH-módszerének alapgondolata, hogy minden ember önmagát ismeri a legjobban, önmagát tudja meggyógyítani, önmagában tudja megtalálni problémáira a megoldást. A kártyák segítséget adnak, hogy az érzelmek megfogalmazásával, monitorozásával és a szabad asszociációval képet kaphassunk saját tudattalanunk működéséről, alapérzelmeinkről. A képek aktiválják a jobb agyféltekét, amely a kreativitásért, érzelmek megéléséért, spontaneitásért, játékosságért felelős agyi területünk. Így a kártyákkal való munka segít kimozdulni a sokszor ugyanoda visszatérő gondolati spirálból, új nézőpontokat, új, kreatív gondolatokat ébresztve a megfigyelőben. Minden, amit a képen látunk, önmagunkról kezd el mesélni nekünk. Mindazok az érzések, melyek hangossá válnak a kártyákkal való munka során, nekünk szólnak. Tükörként szolgálnak, amelyben megláthatjuk önmagunkat, felfedezhetjük eddig nem tudatosított belső összefüggéseinket.
A módszer nagy ereje, hogy ember az emberrel van együtt amikor OH gyakorlatokat végzünk. Nincsenek alá és fölérendeltségi viszonyok. Az instruktor feladata megteremteni ezt az elfogadó közeget, amelyben mindenki önmaga lehet, feloldódhat, megmutatkozhat.Az OH kártya képei alkalmasak arra, hogy játszunk egy kreatív önfeledt játékot arra, hogy összekovácsoljunk csoportokat, és arra is, hogy mély önismereti és terápiás folyamatokat facilitáljunk velük.
Az OH-kártya nem más, mint egy fantasztikus utazás a tudattalanba, önmagunk megismeréséért.
Forrás és bővebb infó a kártyákról: http://www.oh-kartya.hu
Hálás szívvel köszönöm a fotókat Hanik Bogcsának, Hohl Reginának és Hoffmann Brigittának.
Tudnivalók a foglalkozásokról:
Bejelentkezés időpont egyeztetés miatt szükséges! A csoportos foglalkozások indulásáról az AKTUÁLIS menüpontban és a FB-on tájékozódhatsz. Ha feliratkozol hírlevelemre, akkor elsőként értesülhetsz az újdonságokról, csoportos foglalkozások időpontjáról. (havonta, kéthavonta 1 hírlevelet küldök)
Kis Melinda
06-30-9778-321