Bejelentkezés: 06-30-9778-321

Főoldal

BEMUTATKOZÁS

A nevem, Kis Melinda. Nő, anya, társ, barát, segítő, mentálhigiénés szakember, hangterapeuta, Theta Healing konzulens. Elkötelezett a gyermekek, nők és a kismamák iránt. Gyermekkorom óta vonz az emberi lélek, mások fejlődésének segítése. Nagy emberszeretet van bennem, és magas empátiás készség. Sokat foglalkoztam a magam fejlesztésével, önismeretemmel, és érzelmi intelligenciám növelésével. Vallom, hogy a személyiség (önismeret, önfejlesztés), és az érzelmi intelligencia, az élet minden területére kihat, és nagyban befolyásolja sikerünket.

„Indiában, a hagyományok szerint, bizonyos közösségeknél, ha valaki mentálisan megbetegszik, összehívják a házához az egészen távol elő rokonságot is. Ha kell a Világ másik végéről is. Napokat töltenek azzal, hogy kibeszéljék a család múltját, az ősök bűneit és titkait. Majd mindenki elismeri azt, hogy akaratlanul is része volt ennek és elismerik a fájdalmat, amit ez okozott. Együtt vannak, beszélgetnek és azt, aki beteg lett, egyenként keresik fel, mert úgy tartják, ő nem beteg, hanem ő az, aki merte megmutatni, hogy nem lettek feloldva a családi minták. A dolog csodája pedig az, hogy az emberek rendbejönnek. Mert együtt kezdenek új életet, hisz megértik a saját működésüket is. Azt, hogy nem rosszak, hanem terheltek, és az eddigi cselekedeteikben, mintákat, az örökséget követték. Azt a tudatalatti fájdalmat és dühöt, amit mind ez okozott.

Együtt feloldani. Közösen.

Ezt jelenti a bátorság és a szeretet ereje.”

Ebben támogatlak a figyelmemmel, empátiámmal, valamint a hangtálaimmal, melyek rezgései segítségével egy hangterápiás ülésen kísérni tudlak. El tudod így engedni a stresszt, az elvárásokat, a szorongást, a megfelelés kényszerét, a haragot és a dühöt. Persze, csak ha Te is dolgozol rajta!

Amit nyersz a kezelés során: feltöltődés, megnyugvás, lelki béke, harmónia, egyensúlyba kerülés, megértés. Ezek birtokában, már más szemszögből tudsz ránézni a helyzetedre, amiben vagy. És innen elindulva, a saját erőforrásaiddal Te is sok mindent meg tudsz majd oldani az életedben. Van az úgy, hogy egyedül nem megy…

 

In memorian:

1998-ban, friss védőnői diplomával, és mentálhigiénés segítő végzettséggel a kezemben, követtem szívem vágyát, mint ahogy azt szakdolgozatom témája is hűen tükrözte, elvégeztem a „szülésre, szülőségre való felkészítés” tanfolyamot. Azóta tartok, kisebb, nagyobb megszakításokkal felkészítő tanfolyamokat, és akkor, gyakorlati munkám, tapasztalatom, ismereteim alapján kidolgoztam, és elindítottam a „Jöttödre várva” programokat. Az egyén holisztikus szemléletét helyeztem előtérbe. Mert az egyénre, legyen az kismama, vagy csecsemő, csak a test – lélek – szellem egységében lehet tekinteni. Törődni lelkeddel, testeddel, szellemeddel, mert így leszel egységben, harmóniában önmagaddal. Ez egy holisztikus megközelítés, amit én is gyakorlok, ajánlok és e szerint élek. Hiszem, és vallom, hogy mi magunk vagyunk felelősek sorsunkért, ezért az önismeret, és a folyamatos spirituális- és személyiségfejlesztés ma is fontos része életemnek. Ez nem egy időszakos változtatás, hanem élethosszig tartó pozitív életfelfogás, mely rendszeres gyakorlása során beépül a személyiségbe, és életformává válik.

Közben várandós – és baba mama jógát is megtanultam, csoportokat tartottam, és babamasszázst tanítottam. Folyamatosan képeztem magam, tanfolyamokat végeztem, mint „korszerű szoptatási ismeretek”, „áltanos fájdalomkezelési technikák”, homeopátia, aromaterápia, jóga nidra és meditációk terén. Noll Andrea, Nandu holisztikus bába „vajúdástámogatását” is megtanultam, és tovább adtam csoportjaimban. Csoportjaimat szívből vezettem, feltöltődtem, adtam, és szerettem. Munka mellett, hobbi szinten, péntek délutánjaimat ezen tevékenységemnek szenteltem, melyek sokszor estébe nyúltak. Aztán, 2010-ben egy dupla élethelyzeti válsággal ajándékozott meg a sors, melyet, ma már tudom, bármilyen fájdalmas volt is, fejlődésem elindulásához kellet, hogy megtörténjen. Akkor egy kis időre, abbahagytam a csoportos foglalkozásaimat, mert úgy éreztem, nem tudok magamból adni, mert újra fel kell állnom, és felépítenem önmagam. Ekkor csak a hangtálak kísértek utamon, melyek 2008-ban szólítottak meg először. Szerelem volt első rezgésre…

15 év gyógyszeripari háttér, 2 év mentálhigiénés csapatgondozás – orvos látogatóként naponta gyakoroltam az igény szerinti profitorientált eladást. Ez idő alatt, 2 évig a sales csapat mentálhigiénés trénre voltam, melynek során „selfness előadásokkal” segítettem a csapat pozitív szemléletének kialakulását, megtartását, segítettem az egyének önfejlesztését, önismeretének előmozdítását, belső értékeikre való rávilágítást. Meggyőződésem, hogy egy cég jövőbeli fejlődésének és profitabilitásának kulcstényezője, a szakmai ismeret és a munkához szükséges alapvető kompetenciákon kívül maga a személyiség (önismeret, önfejlesztés), és az érzelmi intelligencia. Ez utóbbi kettő, az élet minden területére kihat, és nagyban befolyásolja sikerünket.

Sok önismereti munka, felismerések, oldások, családi – szülői minták elengedése, és az újra építkezés töltötte ki az életemet, a fejlődés, változás, változtatás zászlajával. Ez idő tájt, csak szűk körben kezeltem hangtállal, és a gyógyszeripar salses világában dolgozva éltem mindennapjaim. De éreztem, nem ez az én igazi utam. Tudtam, mindig is szorított belülről, hogy emberekkel más módon szeretnék foglalkozni, dolgozni. Közben 2014-ben megismerkedtem a gongok csodálatos világával, majd párkapcsolati tanácsadó lettem. 2016-ban magukhoz hívtak az OH kártyák, és életem megváltoztatásában legnagyobb szerepet játszó Theta Healing és Source Memory Healing . 2016 végén érett meg bennem a döntés, hogy ismét és végleg követem szívem vágyát, és beleállok segítő hivatásomba, erőmbe, tudásomba. Felvállalom elhivatottságom a nők, asszonyok, gyermekek, emberek iránt, segítve minden hozzám fordulót, hogy tapasztalataimból merítve, legjobb tudásommal ötvözve, a fentről hozott kincs birtokában segítsek a hozzám forduló, útjukról letérő, útjukat keresőknek. Önismereti úton járók, változni vágyók, stressz helyzetet, válságot megélők, önmagukat keresők. Férfiaknak, nőknek. Asszonyoknak, nőiségük megtalálásában, és megélésében, kiteljesedésükben, párkapcsolatuk harmonizálásában, valamint a babavárás idején és szülés után, hogy segítsem, támogassam, és egyes esetekben megkönnyítsem a babával való elindulást az élet kalandos útjain.

Ehhez hívom segítségül mentálhigiénés támogatásom mellé, a Péter Hess hangtálakat, az OH kártyákat, Théta Healinget melyek együttes alkalmazásával, vagy külön – külön történő gyakorlásával vallom, hogy az egységet és a szeretetet először magadban kell keresni, megtalálni, de csak akkor, ha Te is szeretnéd. Ehhez viszont változnod, változtatnod, tenned kell.

 

Megjelenéseim, riportok, interjúk:

 

Szeretettel ajánlom. Riport velem, a hangtálakról.

Nők Lapja Egészség, 2019 márciusi lapszám.
Ferenczi Ágota írása

 

 

 

 

 

 

2018 Springday Health Club, ízelítő egy hangtálas kezelésből:

 

Springday kezelés

 

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=1720035718031471&id=1277013462333701&sfnsn=mo

 

 

 

http://www.bvtv.hu/archivum/2017/2017-03-13-varosi-magazin.html

 

 

http://lanchidradio.hu/videok/159464

 

 

Miben tudok segíteni Neked:

  • Útkeresés, önismeret
  • Lelki traumák
  • Stressz oldás
  • Félelmek, szorongások oldása
  • Pánikbetegség oldása
  • Munkahelyi vagy más élethelyzeti nehézségek
  • Változás, változtatás előtt állás
  • Kapcsolatok rendbe tétele
  • Elengedés, elfogadás, megértés
  • Veszteség, gyász feldolgozása
  • Önbecsülés, önbizalomhiány
  • Feltöltődés
  • Baba tervezés, ha “várat még magára”
  • Szülésre felkészülés

 

Módszerek, melyekkel dolgozom:

  • Hangtál terápia – „Lelki wellness”
  • Hangtálas gongos meditációk csoportban – „Spa élmény”
  • Segítő beszélgetés – “Lélek gondozás”
  • Theta Healing konzultáció
  • Oh kártya
  • Párkapcsolati coach
  • Önismereti, önfejlesztő, önsegítő csoportok nőknek, várandósoknak, kisbabás szülőknek

 

Jövőbeli céljaimhoz tartozik a hangtálak minél szélesebb körben történő megismertetése, egyéni és csoportos hangtálas kezelések, önismereti csoportokban, női csoportokban való alkalmazás, munkahelyi stressz kezelésben való felhasználása, és nem utolsó sorban, az iskolákban a meditáció elősegítése, hangtálakkal kísérése, és a hangtál, mint „selfness” életfilozófia terjesztése.

 

 

Ha oldalam, vagy személyem megszólít, és megnyertem bizalmad, szívesen kísérlek utadon!

 

 

Kis Melinda

06-30-9778-321

www.kismelinda.hu

www.hangtal.com

hangtal.com@gmail.com

https://www.facebook.com/hangtalbudapest