Cikkek

Biztosan velem van a baj, hogy nem sikerül jóban lenni a szüleimmel       

 

Szerző: Bíró Gabriella

Közgazdász, adószakértő, könyvvizsgáló

2017.12.06.

http://ujegyensuly.hu/onismeret/3-biztosan-velem-van-a-baj-hogy-nem-sikerul-joban-lenni-a-szuleimmel

 

Önmagunkról alkotott képünket, a világról szóló hitrendszereinket, valamint társas kapcsolatainkban való működésünk mikéntjét – személyiségünket, működésünk alapvető programjait – életünk első szakaszában szüleinkkel, gondozóinkkal való kapcsolataink határozzák meg. Ideális esetben „elég jó” szülőkkel sikerült életünk első éveiben „elég” (sem túl nagy, sem túl kicsi) önbizalomra szert tennünk, aminek segítségével képesek vagyunk megoldani akár súlyos problémákat is, képesek vagyunk tartós, szoros, „elég jó” kapcsolatokat kialakítani, gazdag és tartalmas a lelki életünk, és örömünket leljük a munkánkban, mert a belső igényeinknek megfelelő, értékes szakmát, hivatást választottunk.

De mi a helyzet, ha nem voltunk szerencsések?

Az a felnőtt, akit gyerekként rendszeresen bántottak a szülei, gondozói, kettős érzéssel küzd, hiszen egyrészt érzi, hogy valami nincs rendben, de ugyanakkor nem találja erre sem a magyarázatot, sem a megoldást. Talán másra sem vágyik jobban, mint a szüleivel bensőséges, intim, bizalmon és elfogadáson alapuló kapcsolatra, de valahogy minden igyekezete ellenére újabb és újabb érzelmi stressz gócpontja marad a család.

Előfordulhat, hogy a környezet is ellentmondásos információkat küld, hiszen lehet, hogy az otthon agresszív, a gyerekeit durván, fizikailag bántalmazó apa a közösség számára köztiszteletben álló férfi. Ilyenkor teljes a gyermek, és később a felnőtt fejében is a zavarodottság. A világnak higgyen, vagy saját magának? Vajon ki téved?

A „tiszteld szüleidet” parancsolata olyan mélyen belénk ivódott, hogy még akár a szüleik által durván bántalmazottak is sokszor félve mesélnek esetleges rossz érzéseikről. Szabadkoznak, és a szívbemarkoló történetek elmesélése után is gyakran hozzáteszik, „én azért szeretem apukámat/anyukámat”. Ilyenkor az akár 40-50-60 éves felnőttek arca is valahogy egy szégyellős kisgyerekére hasonlít egy röpke pillanatra.

Honnan tudhatjuk, hogy mérgező szülői környezetben nőttünk-e fel?

Ahogyan Susan Forward Mérgező szülők című könyvében kiemeli, ha a szülők negatív viselkedési formái állandóan, ismétlődően és túlnyomórészt jelen voltak, akkor ezek hatása méregként hatja át a gyermek egész lényét és életét….egészen addig, amíg felnőttként fel nem dolgozza a vele történteket. Természetesen nem mérgező hatású, hogyha egyszer-egyszer türelmetlen, vagy ideges volt apu vagy anyu, a szülők is csak emberek, nyilván nem tökéletesek. Ha az alaphangulat nyitott, a gyerek igényeit is elfogadó volt, akkor ezek az esetek feldolgozhatóak a gyerek számára.

A szenvedélybetegségtől a fizikai és a verbális bántalmazáson át egészen a szexuális abúzusig terjed a negatív viselkedések skálája, amelyek különféle módokon keserítik meg az ott felcseperedők életét. Ám két nagyon markáns dinamika minden mérgező családra jellemző –az egyik a titok, úgyis mint az őszinteség hiánya, a másik pedig a zártság, ami az összetartozás hamis illúziójának álruháját ölti magára.

Ha nem tudod eldönteni, vajon a szüleid mérgezően hatottak-e rád, válaszolj őszintén a lenti kérdésekre, amelyeket a fent említett könyv és a saját tapasztalataim alapján állítottam össze.

1, Rendszeresen vannak az életemben romboló, vagy bántó kapcsolatok / Az ezektől való félelmemben inkább elkerülöm az embereket, az intim kapcsolatokat.

2, Évek óta nincs boldog párkapcsolatom. /Nem merek gyereket vállalni.

3, A legrosszabbra számítok az emberektől, az élettől.

4, Minden különösebb ok nélkül rendszeresen szorongok/ dühkitöréseim vannak.

5, Maximalista vagyok / Mások azt mondják, maximalista vagyok, bár nem érzem annak magam.

6, Nehezen tudom elengedni, felszabadultan jól érezni magam.

7, Idegenek társaságában nem vagyok felszabadult, nehezen adom önmagam, inkább másokra figyelek, mint arra, hogy nekem mi a jó.

8, Valamelyik szülőm függő volt – alkohol-, játék-, drog-, gyógyszerfüggő, munkamánia, stb.

9, Szexuális zaklatás ért, de erről sosem beszéltünk.

10, Legalább az egyik szülőm rendszeresen vert.

11, Legalább az egyik szülőm rendszeresen kritizált, szóbelileg bántalmazott.

12, Jellemzően felzaklat a szüleimmel való találkozás. (Akár már előtte már ideges, feszült vagyok.)

13, A szüleim még felnőttként is manipulálnak bűntudatkeltéssel, fenyegetéssel vagy pénzzel.

14, Hiszek abban, hogy egyszer talán jobbak lesznek a szüleim, jobb lesz a kapcsolatunk.

15, Félek haragudni a szüleimre, mindig bűntudatom van, ha mégis megteszem.

Ha a fenti kérdések harmadára igen a válaszod, akkor két tanácsom van. Az egyik, hogy vedd meg a könyvet és olvasd el! Haladj a magad tempójában, hagyd, hogy az emlékek és élmények előkerüljenek. Gondosan jegyzetelj, húzd alá azt, ami a könyvben megérintett, ami felzaklatott! Az előkerülő álmokat, emlékeket, a rokonok által épp most „véletlenül” mesélt történeteket jegyzeteld le! És a másik, hogy mindenekelőtt keress egy jó terapeutát!

Többet kell dolgoznunk magunkon, ha nem volt „szerencsénk” gyerekként

Mert bármi is ért bennünket, van esélyünk meggyógyulni. Ehhez azonban először is meg kell állni, vissza kell fordulni, és szembe kell nézni azzal, ami történt. Mivel a tudatunk önvédelmi reflexe révén minden olyan eseményt, élményt, amellyel akkor nem tudtunk hatékonyan megküzdeni a feledés jótékony homályába süllyeszt, ezért sokszor ahhoz is hosszabb időre és kitartó figyelemre van szükség, hogy ezek tudatunk felszínre jöjjenek.

Senki sem lesz jó kedvéből bántalmazó szülő

 A bántalmazó szülők sem véletlenül váltak olyanná, az ő élettörténetük is tele van feldolgozatlan fájdalommal, félelemmel, haraggal, amit minden bizonnyal a saját szüleik „hagyományoztak” rájuk. Torz örökségüket így adja át egyik generáció a másiknak, mígnem valaki meg nem szakítja ezt a láncolatot. Erre két mód van, az egyik, hogy nem vállal gyermeket, és így ugyan kihal a család, de nem megy tovább a mérgező minta. A másik mód, hogy kialakít egy új, építő, tápláló mintát. De ezt csak az képes megtenni, aki múltjával szembe nézett, azokat feldolgozta és a kapott sebeit begyógyította.