Bejelentkezés: 06-30-9778-321

Cikkek

“Arany óra”

Az a bizonyos kincset érő “Arany óra” szülés után

Teszáry Nikolett – 2018-02-26

Ha egy újdonsült anyukától megkérdezik, hogy kaptak-e arany órát szülés után, a legtöbben még mindig olyasmit felelnek, hogy “Nem, a nagyi aranyláncot adott ajándékba!” A szülőszobán azonban az “arany óra” kifejezés mást jelent. Egy nagyon fontos momentumról van szó, amiről még mindig kevesen hallottak – annak ellenére, hogy a legtöbb helyen már bevett gyakorlat.

Az úgynevezett arany óra a világra jött kisbaba első életórája, az első 60 perc, melyet a világon tölt. Régebben ezt az időt a picikék az orvosok és csecsemős nővérek kezei között, különböző vizsgálatokkal töltötték.
Napjainkban azonban a szakemberek rájöttek ennek az idő-intervallumnak a fontosságára, észrevették, hogy számít, hol és mivel tölti az újszülött élete első perceit. Az elnevezés nem véletlen, hitelesen kifejezi az értékét ennek az időnek – többet jelent annál, minthogy az anyuka és a kisbaba minél többet legyen együtt.

Az arany óra lényege

A szülés során ugyanis rettentő sok hormon termelődik és szabadul fel, melyek dübörögve zúdulnak végig a szülő kismama keringésén – a kismamáén, aki azonban a köldökzsinór elvágásáig osztozik a vérén a babával. A hormonok feladata, hogy végigsegítsék az anyuka testét a szülés gigászi teljesítéményén – egy olyan testet, mely súlyban többszöröse a babáénak.

A köldökzsinóron keresztül a baba nem csak oxigént és tápanyagot vesz fel, hogy legyen energiája megszületni, hanem a hormonokból is megkapja a mama testméreteihez “összeállított” koktélt, többek között az adrenalint is.
Ennek eredményeképpen, mikor megszületünk, édesanyánkkal osztozva a keringésen, arányaiban olyan sok hormon és adrenalin kering a vérünkben, melyet ha kivonnánk és megmérnénk, testsúlykilogrammonként a többszöröse lenne annak, amit a testünk valaha is önerőből termelni képes lesz.

Az újszülött babák emiatt nagyon éberek, figyelnek, ha úgy tetszik, “ugrásra készek” – az első benyomásokat (illatokat, fényeket, hangokat, képeket) tehát sokkal intenzívebben, pontosabban érzékelik és azok mélyen bevésődnek az emlékeik közé. Ahogy a hormonok lebomlanak és kiürülnek a szervezetből, a kisbaba apró teste fokozatosan “lefújja a riadókészültséget”, megnyugszik és elkezdi kipihenni a fáradalmakat.
Nem sokkal azután, hogy a baba bőrkontaktusba kerül az anyukájával, a keresőreflex beindul: a pici keresni kezdi anyukája mellét és ha megtalálja, rögtön szopizni kezd. Ennek szerepe még nem a táplálkozás, hiszen a tényleges tejtermelés csak jóval később kezdődik meg, a baba gyomra pedig alig cseresznyemag méretű, nem is férne bele ennivaló.

Az előtej (colostrum) azonban, melyből pár cseppet már ki tud szívni az emlőből, roppant fontos, az immunrendszer számára nagy erősítést adó anyag. A szopizással való próbálkozás is rögzül az emlékek között ebben a felfokozott állapotban, és az anyuka tejtermelése is könnyebben beindul majd, ha a mellét úgy éri az inger, hogy még a szülési hormonokkel telített a szervezete. A mellbimbó körüli mirigyekben ráadásul a magzatvízhez hasonló ízű és illatú anyagok termelődnek – a baba tehát ismerős ízek, illatok és hangok (anya hangja és szívdobogása) között kezdheti kipihenni a születést.

Sokáig úgy tartották, hogy a kisbabák nem látnak megszületéskor, csak a fényeket érzékelik. Kutatások azonban rávilágítottak, hogy már közvetlenül születés után képesek az arcokat elkülöníteni, főként a hormonoktól kiélesedett érzékekkel. Ahogy a babák és mamák egymásra függesztik a tekintetüket, és elmerülnek a másik szemében, annak láttán aligha kételkedhet bárki is a feltevés igazságában.

Ez az extrém figyelmes és aktív időszak, valamint a közös pihenés jelentik az első órában az “aranyat” – fontos, hogy a baba édesanyja és édesapja hangját, illatát, szülei bőrének érintését, melegét, az ő arcukat tapasztalja maga körül. Így nagyon erős kötődés alakul ki az új család tagjai között már az első pillanatokban.
Mivel felismerték ennek jelentőségét, a legtöbb kórházban figyelmet fordítanak arra, hogy az új család együtt tölthesse a szülést követő első egy-két órát, lehetőleg zavartalanul, hármasban. Némely intézmény már a császármetszéssel született babák esetében is igyekszik a lehető legtöbbet biztosítani ebből mamának és babának – amennyire állapotuk megengedi ezt.

Akinek esetleg nincs erre lehetősége, az se csüggedjen, hiszen bár az első óra nem pótolható, valójában csak megkönnyíti, összesűríti az arany órát nem kapott babákkal csak a későbbiekben kialakuló kötődést. Ugyanúgy képesek jó kapcsolatot kialakítani babájukkal azok az anyukák, akik nem kapják meg rögtön kicsinyüket a szülőszobán.

A legfontosabb, hogy minél több időt töltsünk együtt kisbabánkkal szeretetben, nyugalomban, hiszen – szülés után egy órával vagy sem – ez mindenképpen aranyat ér.

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..