Cikkek

Apaseb – Apahiánytól szenved a férfitársadalom

Antal-Ferencz Ildikó
2018.11.09.

„Nagyon jó, hogy egyáltalán beszélünk a férfiakról, mert mostanában elsősorban a női jogok oldaláról közelítünk meg minden kérdést. A női egyenjogúságért folytatott küzdelmeket természetesen én is támogatom – kivéve a gendertéma szélsőséges elhajlásait –, viszont tudnunk kell, hogy míg a nők kiharcolták a jogaikat, a férfiak hasonló küzdelmet nem folytattak, és emiatt nem tudnak élni valódi férfiasságukkal” – mondja Császár-Nagy Noémi klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológus. Az Anyasebről itt írtunk.

– Miért is kellett volna a férfiaknak kiharcolniuk azt, ami számukra adott volt?
– Azért, mert az a társadalmi szerep (a patriarchális férfiuralmi rendszer), amit a férfiak – az ipari forradalomig bizonyosan – betöltöttek, nem azt jelenti, hogy a férfiak tudták volna, hogy mit bírnak és mit akarnak. Amikor még megvolt a teljes férfihatalom világa, akkor sem tudtak ezzel jól élni, mert hiányzott a tudatosság, az a ráismerés, hogy milyen erők és lehetőségek rejlenek egy férfi szocializációjában.
Az ipari forradalommal – azzal, hogy a férfiak elkerültek a földtől és a családtól –, sajnos az apák kikerültek a családból.

Ha a férfi kikerül a családból, a gyermek nem találkozik az apai energiával. Richard Rohr ferences szerzetes, későbbi mozgalomalapító, „A férfi útja” című, háromkötetes könyv szerzője szerint ugyanis az apai princípium vagy energia ősi örökség, és nem csupán egy szocializációs szerep.

Férfinak lenni egyrészt biológiai tényállás, másrészt egy szocializációs nemi kérdés (vagyis hogy kivé nevelődik valaki), valamint egy csomó epigenetikai tényező eredménye (a fiú magzatként, illetve később megkapja azokat a kívánt biológiai és szociális hatásokat, amelyektől később férfivá, apává válik).
De hagyjuk ki az epigenetikát, és nézzük csak meg, mi történik abban a családban, ahol a férfi elhagyja otthonát, nem tartja a kapcsolatot sem a szüleivel, sem a feleségével, nem látja a gyermekeit, csak hétvégén vagy még ritkábban! Vagy a munkájába és a mobiljába temetkező, fizikailag akár jelen is lévő, de a család és a gyermek életében aktívan részt nem vevő, még a szemkontaktust is megspóroló modern apát.

– Mit jelent ez a gyermekre nézve?
Azt, hogy a gyermek csak az anya szemén át lát férfivilágot. Ennek viszont semmi köze a maszkulin realitáshoz.
Olyan ez, mintha újságban olvasnánk valamiről, amivel az életben sosem találkoztunk. Ha az állatkertben szemtől szembe találkozunk a nagy ezüsthátú hímgorillával, egészen más hatást gyakorol ránk, mintha csak a tévében néznénk vagy mesélnének róla nekünk. Nem beszélve arról a helyzetről, amikor semmi nem véd, és a vadonban egyedül állunk szemben ezzel a nagy ősi erővel.
Az Ószövetségben még többnyire keménykezű apaképet találunk, de az Újszövetségben már szerető szívű apa van, hiszen a Jézusban megtestesülő férfiideál sebezhető és szolidáris: gyógyít, odafordul, ebből a szempontból akár nőiesnek is tarthatnánk. De ha kell, odahat: a kufárokat kizavarja a templomból, beteljesíti a sorsát és „felmegy” a keresztfára.

Egyébként ez a kettőség már a Teremtés könyvében is benne van: „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket”.
Egy fél mondat sem szerepel arról, hogy a férfi közelebb lenne Istenhez, mint a nő. Nincs semmiféle nemi diszkrimináció ebben a legelső alaptételben.
Tehát az Isten nem férfias vagy nőies, hanem a kettő együtt. A férfiaknak is szükségük van a női energiákra és fordítva. Ha ezt nem kapják meg, jönnek a torzítások, vadhajtások, a férfiklubok.

– Hogyan függ ez össze az úgynevezett apasebbel?
– Abban az apaképben, amelyet évezredek óta a lelkünkben hordozunk, benne van egyrészt a teremtő, alkotó, erős, felelősségvállaló, másrészt szerető szívű, gyengéd, megtartó, gondoskodó lény is. És ebből semmit nem lát az a fiú, akinek apja távol van a családjától. Helyette hall egy olyan apáról, akivel az anya riogatja: „ne tedd, mert ha apád hazajön, megszid, megbüntet”. Apahiányban nő fel, ráadásul egy büntető apa képével együtt – ezt hívjuk apasebnek. Merthogy ez egy deficit.
Úgy válik egy férfi önértékelése egészségessé, ha az apja csillogó szeme rajta van, az apja őt megerősíti: egyrészt elvár, másrészt dicsér. Az az apa, aki nem tud mélyen és őszintén büszke lenni a fiára, aki nem tudja megszidni a fiát az elmulasztott felelősségért, az el nem végzett feladatért, aki nem tud a szó jó értelmében szeretettel elváró, melegen korlátozó apa lenni, annak fia örök bizonytalanságban marad. Mert nem hiszi, hogy szerethető, hogy önmagában értékes, ezért mindig valami külső dologgal akarja az értékét fokozni, és a jövőnek él: „Ha majd lesz házam, ha majd a feleségem…”

Az apaseb egy komoly életvezetési, életérzésbeli és identitás-probléma, amitől ma szenvednek a férfiak – noha nem is tudnak róla –, mert elvesztették a férfierejüket, kapcsolatukat az apával és a nagyapával.

– Okozhat apasebet a nagyapa hiánya is? Vagy fordítva: pótolhatja az apát a nagyapa jelenléte?
– A nagyapa azért fontos, mert az életigenlés szimbóluma. Ugyanis bármilyen paradoxonnak tűnik, a halál közelsége visz közelebb az élet értékéhez. Ezért az a nagypapa, aki jelen van az unokája életében, és aki előtte volt apa és férfi is, úgy tudja szeretni unokáját, hogy a gyerek abban a tudatban nő fel: valakinek ő jelenti az élete értelmét. És akkor már nem keres egyéb célokat, mert tudja: önmagáért, a szeretetre méltóság alanyi, emberi jogán van e földön.

– Miben nyilvánul még meg az apaseb?
– Akinek apasebe van, nem tud mit kezdeni például az autoritással. Félni az Istent és félni az apánkat nem azért kell, mert az anyánk riogat vele, hanem azért, mert mélyen tiszteljük, és ezért szeretnénk olyanná válni, mint ő. Aki átéli, úgymond „letölti” a szerető autoritás modelljét, az többé nem agresszív.
Mert hatalmas a különbség az agresszió és a mélyen megtapasztalt dominancia között, vagyis az autoritás és az erőszakosság között.

– Az agresszív, nőellenes férfi tulajdonképpen fél a nőtől?
– Igen. A nők elleni cselekmények hátterében ugyanis sokszor nem a szexualitás áll, hanem a rettenet. Ezek a férfiak nem hiszik el, hogy egy nő önmagukért szeretheti őket, ezért inkább leigázzák a másikat. Az apák hiánya miatti harag, fájdalom, agresszivitás, a saját férfiasság leértékelése és annak ellenoldali beteges kompenzációja az, amitől ma szenvednek a férfiak. Ezért nem mernek döntéseket hozni, felelősséget és kockázatot vállalni, elköteleződni, a nőt egyenrangú félként elismerni, házasodni, gyermeket vállalni. A nők ezt mind megharcolták, a férfiak pedig még csak bele sem kezdtek a küzdelembe.

– Hogyan lehetne, egyáltalán kellene-e nekik segíteni?
– A viszonylag korai halálozás, magas vérnyomás, stressz, alkoholizmus – mind arról szólnak, hogy segítségre szorulnak a férfiak. Olyan mozgalmakra volna szükség, ahol a férfiak ugyanúgy megkapják azt a segítséget, amit korábban a nők. Ez egy pszichológiai folyamat, ezért a pszichológiát, a teológiát és a szociológiát együtt felhasználva kellene kidolgozni számukra olyan szakmai segítséget – például életvezetési tanácsadást –, amely elvezeti őket a felszabadító férfimozgalmakhoz.

– Miért fontos a szakmai megalapozottság?
– Mert különben a mozgalmak a már említett férfiklubokká alakulnak, vagy eleve olyanok lesznek. Óvakodni kell például attól, hogy ezek a kezdeményezések egy karizmatikus atyafigurát követő mozgalmakká váljanak, amikor valaki a csoport élére állva a saját önbizalmát erősíti azzal, hogy elvárja a tiszteletet, és majd ő megmondja, merre haladjanak.

A férfiklubok tele vannak apasebtől szenvedő férfiakkal, akik keresik az önigazolást attól vagy azoktól, amik vagy akik visszaigazolják, hogy ők is férfiak. De mivel ez a visszaigazolás nem a hiteles, valós, kétarcú apán alapszik, hanem annak csak az egyik oldalán – és azon is csak áttételesen –, így ezekben a férfiklubokban tulajdonképpen vak vezet világtalant. Az apaseb ugyanis kizárólag valódi apa–gyermek viszony által rekonstruálható, pótolható, rendezhető.

– Egy utolsó kérdés: mit okoz az apahiány a lányoknál? Az is apaseb, igaz?
– Igen, de annak egész más a kialakulása. A lány az identifikációs folyamatban az anyával azonosul, ennek következtében az anyától kell az apa szívét elrabolnia. Ha nincs kitől, vagy egy agresszív apa szívét kellene megszerezni, az klasszikus képlete a későbbi szeretői helyzeteknek. Azért alázza meg magát oly sok nő, mert nem tudja elképzelni magát egyenrangú szerepben, mert nem tudta megélni, hogy saját jogon, egy apa, egy férfi számára ő a legfontosabb. Hiszen az első férfi, akiért rajongunk, az apánk.
Hosszú távon és társadalmi szinten ugyanaz az eredménye, mint a fiúk apasebeinek: a házasság intézményének tönkremenetele, a család pusztulása és a népességfogyás.